A Kerka-holtág mellett kapott helyet ez a kiállítás – egy több falun, sőt, országon átívelő program keretein belül.
Örökség Pont – Kerkaszentkirály
2013-ban indult az Őrállók Öröksége program, melynek keretein belül öt zalai faluban is Örökség Pontok nyíltak. Kerkaszentkirályon a volt tűzoltószertárnak és könyvtárnak otthont adó épület felújításával született meg Kerkaszentkirály első állandó kiállítóhelyeként az Örökség Pont. És hogy mit is jelent az örökség szó itt, a Murához közel? A kiállítás központi témája a helyi épített örökség, ezen belül pedig a gazdasági, ipari épületek – pl. malmok, különféle kézműves épületek, présházak, pajták, istállók, magtárak stb. – fotókkal, 3D képekkel, interaktív táblával, filmbemutatókkal, és különféle kézbe fogható tárggyal igyekeznek felkelteni a térségbe érkező turisták érdeklődését.
Mindezeken túl az Örökség Pont a térség idegenforgalmi kínálatába is bepillantást enged, ez is egyik fontos küldetése.
Kapcsolat
Elérhetőségek:
Zalai Falvakért Egyesület
Cím: 8900, Zalaegerszeg Kosztolányi Dezső u. 10.
Telefon: 36 92 511 260
Weboldal: http://www.hu-hr-tradition.eu/