Templom és emlékmű – Kilimán

Ez a mindössze egy utcás kis falvacska alig húsz kilométerre fekszik Nagykanizsától, a Zalakarosi Kistérségben.

Templom és emlékmű – Kilimán

Már a középkorban lakott település volt, ezt tárgyi emlékek is bizonyítják. A források azonban egészen a 18. századig nem említik a nevét. 1767-ben jelenik meg először Kilimány a forrásokban.

Miután elkészült a Principális-csatorna, lecsapolták a mélyen fekvő, mocsaras nyugati részét, amely ma főleg rét és legelő. Keleti fele dombos, szántóföldekkel határolt. A helyi gazdák szántóföldi növénytermesztéssel foglalkoznak, de újra elterjedt a gyümölcstermesztés és a méhészkedés is.

A falu temploma 1994-ben épült lakossági összefogással és önkormányzati támogatással. A templom oltárképét Károlyi Zsófia alkotta. A templom mellett található a világháborús emlékmű.

Kapcsolat

Elérhetőségek:

Kilimáni Önkormányzat

Cím: 8774 Kilimán, Petőfi u. 34.