Milleniumi Sétakert – Nagykanizsa

Nem kell lemondanunk egy jóleső sétáról gyönyörű környezetben: induljunk és fedezzük fel Nagykanizsa egyik legszebb kertjét!

Milleniumi Sétakert – Nagykanizsa

A város legnagyobb területű, négy hektáros parkja már a huszadik század elején nagy népszerűségnek örvendett. Élénk társadalmi élet zajlott itt, akárcsak, mintha Bécsben lettünk volna: katonazene, cukrászda, sőt itt még cigányzene is szólt. Tripammer Gyuláról kapta nevét 1927-ben, aki a Szépítő Egylet ügyvezető elnöke volt egykor. Ő volt az, aki egy Fabik József kertésszel együttműködve beültette a kertet és haláláig ápolta is azt.

A Tripammer-kertet a város lakói azonban inkább Sétakertnek hívták akkor is és most is. Területéből az építkezések (strandfürdő, MAORT lakótelep) ki-kihasítottak az évtizedek alatt.

  1. augusztus 20-án adták át felújított bejáratát.

Kapcsolat

Elérhetőségek:

Cím: Nagykanizsa, Tripammer Gyula utca, 8800