Szelídgesztenyék és horgásztó – Miháld

A Dola-patak völgyében fekszik a kis falu, mely érdekes programokkal is várja az ide látogatókat. Szelídgesztenyék és horgásztó – Miháld Nem meglepő módon a falu védőszentje Szent Mihály arkangyal. A falué, melyet már az illírek és a kelták is laktak és még a trianoni diktátum előtt Somogy megyéhez tartozott. Festői …

Egy kis falu a Cserta mellett – Zebecke

Murafölde egyik csodája, hogy bármerre is tartunk, mindenhol csodálatos erdőkkel, szelíd lankákkal találkozunk, melyek ölén apró falvak várnak. Egy kis falu a Cserta mellett – Zebecke A kicsi faluban már százan sem laknak napjainkban. Története a tizennegyedik században kezdődött, amikor is a Bánffyak szerzik meg, majd az Endrődiek kezére kerül. …

Német telepesek Zalában – Fűzvölgy

Német telepesek Zalában – Fűzvölgy

Az alig több, mint száz lakossal bíró Fűzvölgy község igen érdekes történelmi múlttal rendelkezik, szőlőhegyén pedig a mai napig érdemes bort kóstolni! Német telepesek Zalában – Fűzvölgy A falu mellett haladt el a római korban a híres Borostyánút, így a falu határában egy római katonai tábor maradványait is feltárták. A …

Csömödéri Turistaszálló

A Csömödérbe látogatóknak nemcsak a kisvasutat kell kipróbálni, de érdemes megállni pár nap erejéig itt. Szállási lehetőségként pedig felkeresni a Csömödéri Turistaszállót. Csömödéri Turistaszálló A Lentitől mindössze tíz kilométerre fekvő településen a kisvasút megállója mellett áll a turistaszálló, mely 46 fő befogadására alkalmas. Különböző nagyságú szobák vannak itt külön fürdőszobákkal, …

Egy sporttörténész szülőfaluja – Pölöskefő

Dr. Mező Ferenc 1928-ban, Amszterdamban olimpiai bajnok lett. És hogy miben lett az első? Egy sporttörténész szülőfaluja – Pölöskefő A pölöskefői születésű tanárember egy könyvvel érdemelte ki ezt az elismerést. Ő volt az ugyanis aki megírta a „Az olimpiai játékok története” című könyvet, melyet olimpiai aranyéremmel díjaztak (akkoriban még létezett …

Bánokszentgyörgy és a temploma

A falu jobboldala Göcsejhez tartozik, a baloldali már nem. Látogassunk el Bánokszentgyörgyre! Bánokszentgyörgy és a temploma A szeres település nyomait őrző régi magyar falu a tizenharmadik században már létezett, 1875-ben már Bánok Szent György nevet viselt.  A törökök ezt a falut is a földdel tették egyenlővé, majd újjáépült és Nádasdy …

Mindenki Sportpályája – Nagykanizsa

Ha nem akarsz lemondani a sportról Nagykanizsán sem, amikor idelátogatsz, van egy remek ötletünk! Mindenki Sportpályája – Nagykanizsa A Mindenki Sportpályája Nagykanizsa egyik legszebb részén található – mégpedig zöldövezetben. Könnyen megközelíthető a Kaposvári útról, a Kanizsa Centrum mellett lekanyarodva a Katonarétre. Egy hatalmas füves területen fekszik a több sportpálya: nagyméretű …

Látogatóközpont – Molnári

Szinte magától értetődő, hogy a Mura folyó vonzza a molnár tevékenységet a környéken – és van egy település is, amelyik erről kapta a nevét. Látogatóközpont – Molnári Molnáry: sok évszázada ezen a néven kerül szemünk elé a kis település első alkalommal – hogy aztán a következő századok alatt oly sok …

Egy evangélikus falu Muraföldén – Nemespátró

Már majdnem Somogy, de még Zala megyéhez tartozik a csendes kisfalu, Nemespátró. Egy evangélikus falu Muraföldén – Nemespátró Hozzá kell tennünk, hogy az 1940-es évekig Somogy megyéhez tartozott, ekkor került át Zalához, ahol az ötvenes évektől, 1990-ig Pátró néven szerepelt, majd kapta vissza nevét. Több, mint hétszáz éves település. Érdekesség, …

Ludvércjárás – Valkonya

A valkonyai emberekről nem lehet azt mondani, hogy konvenciók mentén mozognának. Kitaláltak egy olyan eseményt, amire garantáltan felkapják a fejüket a városi emberek: ludvércjárás. ? Ludvércjárás – Valkonya Na de mit is jelent ez valójában? Valkonya nagyon kicsi zsákfalu a zalai dombok között, körülbelül hetven lakosából már nem is mindenki …