Örökség Pont – Kerkaszentkirály

Örökség Pont – Kerkaszentkirály

A Kerka-holtág mellett kapott helyet ez a kiállítás – egy több falun, sőt, országon átívelő program keretein belül. Örökség Pont – Kerkaszentkirály 2013-ban indult az Őrállók Öröksége program, melynek keretein belül öt zalai faluban is Örökség Pontok nyíltak. Kerkaszentkirályon a volt tűzoltószertárnak és könyvtárnak otthont adó épület felújításával született meg …

Páduai Szent Antal-kápolna – Bocska

Zalaegerszeg és Nagykanizsa között a helyi járatú buszok megállnak egy Bocska nevű kis településen. A dombvonulatra épült festői kisfaluban akár le is szállhatunk egy pillanatra! Páduai Szent Antal-kápolna – Bocska Erre folyik a Kürtös-patak is, megkapó hangulatot adva a mediterrán hatású kistemplommal rendelkező falunak. A középkor végén említik először oklevélben …

TV torony – Újudvar

Újudvar Nagykanizsától mindössze tíz kilométerre található. Fő látnivalójához, a TV toronyhoz érdemes ellátogatni a Principális völgyébe. TV torony – Újudvar A TV torony a Principális völgy minden pontjáról jól látható. Nem csoda, hiszen 206 méteres magasságával az egyik legmagasabb torony – a 308 méter magas Tukora tetőn áll (érdekesség, hogy …

Alsóvárosi templom és kolostor – Nagykanizsa

A ferences rendi szerzetesek számára a XVIII. század elején épület meg ez a gyönyörű barokk templom. Ismerkedjünk meg vele közelebbről! Alsóvárosi templom és kolostor – Nagykanizsa A ferences rend már a tizenötödik század elején letelepedett Nagykanizsán. Az egykori vár területén is volt templomuk, majd a hányattatott századok után végül 1714-től …

TELE-KA-LAND – Nagyrécse és Magyarszerdahely

Fedezd fel a mesék birodalmát! TELE-KA-LAND – Nagyrécse és Magyarszerdahely A TELE-KA-LAND Mesepark hálózattal a kisgyermekes családokat invitáljuk hozzánk. Négy településen, Nagyrécsén, Magyarszerdahelyen valamint Szlovéniában Dobronakon és Moravske Toplicében találnak az érdeklődők mesefigura szobrokat, valamint különböző, természet közeli interaktív játékokat. A mesék meg is hallgathatók magyar, szlovén és angol nyelven. …

Bankpalota – Nagykanizsa

Bankpalota – Nagykanizsa

Tudtad azt, hogy Magyarország egyik legkorábbi pénzintézményét Nagykanizsán alapították? Bankpalota – Nagykanizsa Mégpedig az Osztrák-Magyar Bank fiókjaként 1879-ben hozták létre a történelmi Magyarország egyik legkorábbi pénzintézményét a városban. A tizenkilencedik században a helyén a földszintes Weiss-ház állt. A saroktelket a házzal 1901 decemberében az Osztrák-Magyar Bank vásárolta meg. Az Osztrák-Magyar …

Egy falu megújulása és Lilike megmentése – sztorik Semjénházáról

Kisvárosias, rendezett, modern faluközpont és egy gólyáról szóló hír – meg is érkeztünk Semjénházára. Egy falu megújulása és Lilike megmentése – sztorik Semjénházáról A horvát hagyományokkal bíró faluban ma is sokan használják ezt a nyelvet. Mind építészetükben, mind hagyományaikban követik a horvát elődök szokásait – például van asszonykórus, de rendeznek …

Papp Simon Emlékpark – Bázakerettye

A magyar kőolajbányászat egy kiváló geológus nevéhez fűződik. Bázakerettyén a róla elnevezett parkba is látogassunk el! Papp Simon Emlékpark – Bázakerettye Dr. Papp Simon geológus professzor felügyelte azokat az munkálatokat, melyek nyomán 1937-ben kőolajat találtak Bázakerettyén. Ő volt az, aki a fúrás helyét kijelölte. Az olajbányászat aztán fellendült, munkát adva …

Bunkertúrák – Lovászi és környéke

Lovászi és környéke érdekes történelmi nevezetességei az 1950-es években épült bunkerek – a hidegháborús évekből. Bunkertúrák – Lovászi és környéke Az 1950-es években eléggé elmérgesedett a hidegháborús helyzet. A Tito által vezetett Jugoszlávia ellenség volt a szovjethatalom szemében, így került sor az úgynevezett magyar Maginot-vonal megépítésére, a déli határ mentén. …

Népi lakóházak – Kacorlak

A Lok néven először említett kis zalai település egy földbirtokos család után kapta a megkülönböztető Kacor előnevet. Régi falusi lakóházaihoz látogassunk el most! Népi lakóházak – Kacorlak Szinte már mondani sem kell, hogy ez a kis falu is évszázados történelmi múlttal rendelkezik. Első említése a tizennegyedik századból való. Két zsúpfedeles …