kapolna-borsfa

A kápolnák falva – Borsfa

0 Ft-tól

Murafölde bővelkedik megejtő szépségű látnivalókban, legyen az erdő, mező, patakpart, tó – vagy épített örökség.

  • Vélemények 0 Értékelés
    0/5
  • Címkék Nyitvatartás
    Éves
  • Nehézség 1 Enyhe
    1/4
  • Befogadóképesség Kicsi
A kápolnák falva – Borsfa

Borsfa kicsi település ugyan, de két kápolnával is rendelkezik.

Alsóborsfán áll az a kápolna, ami a település első temploma volt. Az 1896-ban felszentelt templomban tartották régen az istentiszteleteket, ahová még a szomszéd Kistolmácsról is jártak át hívek.

A kápolnát 2002-ben újították fel, ekkor találták ki új hasznosítási módját is – az itt berendezhető művészeti tárlatokat. A Kápolnagaléria első kiállítása 2003 őszén nyitotta meg kapuit, azóta havonta cserélik a képzőművészeti alkotásokat.

Balázs József helyi polgár építette családjával a felső-borsfai kis kápolnát, mégpedig a Rózsafüzér Királynője tiszteletére. 1925-ben hálából, hogy 1918-ban súlyos betegségéből meggyógyult készíttette el ezt az épületet. A munkálatokat Trejer József kőművesmester vezette, belsejét korabeli freskók díszítik.

1985-ben a kápolna külsejét, 1998-ban pedig a belső tér teljes felújítását sikerült megoldani.

Kapcsolat
Elérhetőségek:

Borsfa Község Önkormányzata

Cím: 8885 Borsfa, Zrínyi út 7.

Telefon: +36 93 548 044